„Mélységesen megvagyok arról győződve, hogy a legtökéletesebb értelem nyilatkozik meg a tapasztalatilag érzékelhető világ jelenségeiben: ezt értem Isten fogalma alatt.”[1] – A. Einstein
A modern civilizáció sorsát és jólétét két ellentét, a technológiai fejlődés és a spirituális bölcsesség, egyensúlya (vagy annak hiánya) formálja. Nyilvánvaló, hogy egy „lelketlen” tudomány katasztrófához vezet, ugyanakkor nem tudjuk komplex modern világunkat tisztán spirituális megközelítéssel irányítani. Az egyensúlyra példákat kell találnunk, s tanulni belőlük. Erre tökéletes Einstein, Bohr, vagy Heisenberg világképe és életműve, melyből felvillantunk néhány gondolatot a misztikára, spiritualitásra és Istenképre vonatkozóan.
A spirituális megtapasztalás – a valóság közvetlen, nem intellektuális tapasztalata a fokozott intenzitással megélt pillanatainkban – misztikus élményként is ismert, mert egy találkozás a „megmagyarázhatatlannal és kifejezhetetlennel” Évezredeken keresztül a szellemi tanítók úgy tartották, hogy az összekapcsolódás mély érzését, a kozmikus egészhez, egységhez való tartozás átélését, amely a misztikus élmény legfőbb jellemzője, nem lehet szavakkal kifejezni és elmagyarázni. Ezért legtöbbször szimbólumokkal, példabeszédekkel és mesékkel próbálták kifejezni az örömnek, együttérzésnek, az alázattal és áhitattal teljes csodálat érzését.
Érdekes módon hasonló problémával szembesültek a fizika képviselői is, akik a 20. század elején először nyertek bepillantást a kvantumdimenzió sajátos és racionális logika keretein belül megmagyarázhatatlan törvényszerűségeivel. A kvantumfizika egyik atyja, a Nobel díjas Niels Bohr ezt a nehézséget így fogalmazta meg:
„Az atomelmélet leckéire találhatunk párhuzamokat… [fordítsuk figyelmünket] azokra az episztemológiai problémákra, amelyekkel már Buddha és Lao Tzu gondolkodók szembesültek.”[2]
Fontos ugyanakkor megérteni, hogy a spiritualitás egy sokkal általánosabb és alapvetőbb emberi megtapasztalás, mint a vallásosság, vagy valamilyen vallási csoport részeként meghatározni az identitást. Nem érdemes senkinek elutasítani az élet mélységének, szépségének és misztikumának felfedezését azon szörnyűségek és őrültségek alapján, amelyet a különböző vallások nevében követtek el fanatikus emberek. A tudomány legnagyobb képviselői sem tették ezt soha.
Einstein megfogalmazásan háromféle vallás létezik. Az elsőt. „félelemvallás” – ként nevezi, mert véleménye szerint a természettől való félelemből ered. A második a „szociális vagy erkölcsi istenfelfogás” – on alapuló vallások csoportja, melyek fő szerepe bizonyos emberi közösségek összetartása, s az abban létrejövő emberi kapcsolatrendszernek kereteket adni. Önmagát azonban nem tudta ebbe a két típusba belehelyezni, s úgy fogalmazott, hogy
„létezik azonban a vallások egy harmadik fajtája is, de ez csak nagy ritkán jut kifejezésre, ezt kozmikus vallásosságnak fogom nevezni. Azt, akiben nincs belőle, nehezen fogja megérteni, mert ennek az emberarcú istenképnek egyáltalán nem felel meg. Az egyén érzi az emberi kívánságok és célok jelentéktelenségét, és azt a fenségességet és csodálatos rendszert, amely a természetben és a gondolatok világában megnyilvánul. Az egyén létét börtönnek érzi, és a leendő összességét, mint egységet és érthetőt szeretné átélni. „[3]
A spiritualitás megnyilvánulásának két dimenziója van: az egyik befelé, vagy „felfelé” törekvő; a másik kifelé, átölelve a világot és embertársainkat. Bármelyik lelki megnyilvánulás társulhat a vallással, vagy nélkülözheti azt. Tehát amikor azt mondjuk tudósokra, mint Einstein Heisenberg, vagy Bohr, hogy spirituális lelkek, úgy értjük, hogy erős belső késztetésük volt arra, hogy közelebb kerüljenek a kozmosz titkaihoz, vagy akár azonosuljanak is velük. Ennek nincs semmi köze valamilyen vallási és felekezeti hovatartozáshoz. Messze túlmutat annak keretein és korlátjain.
A tudósok a természeti jelenségek szisztematikus megfigyelései során sosem tartják megfigyeléseiket leírhatatlannak, vagy megmagyarázhatatlannak. Éppen ellenkezőleg, a lehető legpontosabban igyekeznek azt kifejezni a tudomány nyelvén (beleértve a matematikát is). Mindazonáltal a jelenségek alapvető összekapcsolódása egyik meghatározó témája (vagy inkább megoldatlan problémája) a modern tudománynak. Sok nagy tudós fejezte ki csodálattal vegyes áhítatát mikor az elméleteik határain túlmutató rejtélyekkel találták szemben magukat. Einstein például gyakran hangot adott ezen érzéseinek, ahogy a következő kedvelt idézetben is (Einstein, 1949, 5. o.):
“A legszebb dolog, amit megtapasztalhatunk, a misztérium. Ez az az alapérzés, amely az igazi művészet és tudomány bölcsőjénél jelen van. Az élet örökkévalóságának rejtélye és a valóság csodálatos szerkezetének sejtése, valamint az őszinte törekvés arra, hogy megértsük akár egy kis részét, hogy mi okkal létezik a természetben.”[4]
A spirituális hagyományokban a misztikus élmény mindig elsődleges; leírásait és értelmezéseit másodlagosnak és kísérletinek tekintik, hiszen úgysem elegendőek a spirituális megtapasztalás teljes leírásához. Bizonyos értelemben ezek a leírások hasonlóak a tudomány korlátozott és megközelítő modelljeihez, amelyek mindig további módosításokra és fejlesztésekre szorulnak. Ahogy a kvantumfizika egyik legnagyobb alakja, a Nobel díjas Werner Heisenberg találóan megfogalmazta:
„Tisztában kell lennünk vele, hogy ha az atomokról van szó, a nyelvet a fizika is csak úgy használhatja, mint a költészet. A költőt nem a tények szabad leírása izgatja elsősorban, hanem költői képek és bizonyos lelki kapcsolat megteremtése.”[5]
[1] Albert Einstein: Hogyan látom a világot Gladiátor Budapest 1997 128. o.
[2] Fritjoff Capra: Az élet rendszerszemlélete – Egy egyesítő látásmód Budapest, Harmonia Háló, 2018 337. oldal Niels Bohr, 1958, 20. old.
[3] Albert Einstein: Hogyan látom a világot Gladiátor Budapest 1997 31. o.
[4] Fritjoff Capra: Az élet rendszerszemlélete – Egy egyesítő látásmód Budapest, Harmónia Háló, 2018 328. oldal
[5] W. Heisenberg: Rész és Egész Gondolat Kiadó, Budapest, 1983 62. o.
